Női kézilabda csapatunk vezetőedzője, Joao Florencio a követklezőket nyilatkozta a nagybányai mérkőzést követően:

“Ha összehasonlítjuk ezt a mérkőzést az előzővel, egyértelműen elmondhatjuk, hogy előreléptünk. Ma nagyjából 25 percen keresztül azon a szinten tudtunk játszani, amelyről tudjuk, hogy képesek vagyunk rá. Ebben az időszakban versenyképesek voltunk, mi irányítottuk a játékot, és öt perccel az első félidő vége előtt még két góllal vezettünk.
 
Ezután azonban ismét hiányzott az a koncentráció, amely ahhoz szükséges, hogy ezt a szintet végig fenn tudjuk tartani. Olyan hibákat követtünk el, amelyeket ezen a szinten nem engedhetünk meg magunknak: figyelmetlenségek, pontatlan passzok és labdaátvételek még olyan helyzetekben is, amikor nem volt rajtunk nyomás, illetve elhibázott egy az egy elleni ziccerek a kapussal szemben, amelyeket sokkal jobban kell kihasználnunk.
 
Ez újabb vereség, és természetesen ennek senki sem örülhet. Ugyanakkor, ha a csapat fejlődését nézzük, azt kell mondanom, hogy elégedett vagyok néhány pozitív jellel, amelyet ma mutattunk.
 
Ugyanakkor reálisnak kell maradnunk. Ha megnézzük, mekkora még a különbség köztünk és azok között a csapatok között, amelyek a középmezőnyért harcolnak, akkor láthatjuk, hogy még sok munka vár ránk. Nagyon alaposan ki kell elemeznünk a hibáinkat, meg kell értenünk, miért fordulnak elő, és dolgoznunk kell azon, hogy kijavítsuk őket.
 
Most hazatérünk, és saját közönségünk előtt játszunk a Brăila ellen. Remélem, hogy a csapat másfajta választ ad majd. Ez nem feltétlenül azt jelenti, hogy meg kell nyernünk a mérkőzést, de azt szeretném látni, hogy 60 percen keresztül versenyképesek vagyunk, koncentráltan, karakteresen játszunk, és az első perctől az utolsóig minden labdáért megküzdünk.”
A Virágok Ligájának 3. fordulójában sorra kerülő Dunarea Braila elleni hazai pályás mérkőzésünket szombaton, 18 órai kezdettel rendezzük a Simon László Sportcsarnokban.
Hajrá, Marosvásárhely!