Liga 1, 2. forduló:
Stiinta Bukarest – Marosvásárhelyi VSK 85 – 74 (16-24, 29-16, 14-19, 26-15)
Pontszerzőink: Mureşan Cristian 20 p + 13 lep, Major Koppány 15, Szilveszter Botond 10, Bot Róbert 9 (1×3), Kiss Roland 5, Blaga Răducu 4, Hadar Anthony 4, Szász Ian 3 (1×3), Smeu David 2, Trif Robert 2. Játszott még Ghiţă Patrick és Togănel Filip. 
Csapatunk kora reggeli indulás után érkezett meg Bukarestbe, ahol a hosszú út ellenére szépen kezdte a mérkőzést. Bátran játszottunk és jól védekezünk.
Az ellenfél kereste a játékát mert nekünk sikerült felkészülni a két meghatározó irányítójára – számolt be a történtekről a csapatot irányító Faragó Péter (fotó jobbra) edzőnk.
– „Az első negyed végén a hazaiak már agresszívabbá váltak amire mi kevésbé jól reagáltunk. A második negyed az eladott labdákról szólt. A jó védekezésünk ellenére sikerült 45 pontot kapni félidőre mert kapkodva és megilletődötten játszottunk, így az összesen 23 eladott labdánkból ebben a részben elszórtunk egymás után 5-6-ot. A negyedből ekkor már csak 2:50 volt hátra, amikor is megint egy jó futással visszazárkóztunk a meccsbe.”
A második félidőt csapatunk ugyanúgy kezdte, mint az elsőt és a hazaiak legnagyobb döbbenetére pillanatokon belül már nálunk volt a vezetés. A negyedik negyed közepére a kulcsjátékosaink már elfáradtak és itt már nem tudtunk új lendületet venni.
Faragó Péter:
-„A mi csapatunknál kimondottan kell figyelni arra, hogy mindig legyenek idegenben kimondottan jó és bátor egyéni teljesítmények, illetve meg kell tanulni szorosabb mérkőzéseken is nagyobb felelősséggel és taktikai fegyelemmel játszani. Összességében egy igen jó mérkőzés volt és akadtak nagyon bíztató pillanatok. Nem volt könnyű út, de vár ránk még ilyen a szezonban. Gratulálok a csapatnak mert versenyeztek és jó attitűddel léptek ma pályára. Amennyi hibát ma csináltunk az erre volt elég. Értékes meccs volt a fiataljaink számára. A visszavágón mindenképp javítunk! Köszönjük a biztatást! Hujj hujj hajrá!”
HAJRÁ MVH VSK!