SCM U Craiova – Marosvásárhelyi VSK 90-86 (17-17, 16-23, 18-16, 23-18, 16-12)
Pontszerzőink: Person 20 (2×3), Martinic 19 (3×3), Sánta 17, Gajovic 14 (4×3), Lowrance 11 (1×3), Mureşan 2, Bölöni 2, Şolopa 1. Játszott még: Vujadinovic, Sólyom
Csapatunk jól kezdte a mérkőzést és az első negyed közepétől átvettük a vezetést, de a házigazda az első szünetig egyenlített.
A második negyed egyértelműen a Trif George tanítványoké volt, így a nagyszünetre 7 pontos előnnyel mehettünk.
A harmadik játékrészben egy adott pillanatban 14-el is vezettünk, de az otolsó szünetig az előnyünk 5-re olvadt.
Az utolsó negyedben a házigazdák pontosan a periódus felénél értek utól, de még néhány percig nálunk maradt az előny. 1 perc 34 másodperccel a vége előtt vezetett ismét Krajova és úgy tűnt, hogy megnyeri a találkozót. Mi futottunk az eredmény után és kellett Person bravúrja, hogy az utolsó másdopercben kiegyenlítsünk.
A hosszabbításban még két percig tartottuk magunkat, aztán a „román” Watson 9 pontot tett hozzá a krajovaiak hosszabbításbeli 16-ből, mi pedig sorra hagytuk ki a távoli dobásokat, így vereséggel távoztunk.
Két hazai meccsel fejezzük be az évet: december 28-án a Nagyszeben, december 30-án a kolozsvári U-BT látogat hozzánk.
Hajrá MVH VSK!