Győzelemmel zártuk a felkészülési mérkőzések sorozatát.
Csapatunk vezetőedzője értékelte az utolsó két találkozót, valamint az eddigi felkészülési időszakot.
Srećko Sekulović:
„Elégedett vagyok a lejátszott mérkőzésekkel, és azzal is, hogy pozitív mérleggel zártuk ezt az időszakot. Láttuk, mi működik jól, és min kell még javítanunk.
Nagyszebenben az első mérkőzés első félidejében túlságosan lassan játszottunk, valószínűleg a felgyülemlett fáradtság miatt is. A második félidőben sikerült feljavulnunk, de a mérkőzés végéig már nem tudtuk tartani a ritmust.A második találkozón sokkal jobban játszottunk. Voltak kevésbé sikerült időszakaink is, de összességében elégedett vagyok.
Most következnek az utolsó finomhangolások a hivatalos idény rajtja előtt.”