fotó: raliulharghitei.ro
A tavalyi bajnokság díjazásával kezdődött az idei jubileumi Harghita rali Székelyudvarhelyen, amelyen idén is két egységet indított klubunk.
Sajnos a #272-es számot viselő Turzai Dániel – Turzai Laura párosunknak idejekorán befejeződött a versenye. Technikai okokból kénytelenek voltak feladni még az első próbán.
A #209-es számú Kovács „Kopek” Levente – Neumann Alexandru páros egy kicsit nehezen melegedett be, de később megtalálták a jó ritmust és a következő próbákon szépen lassan felzárkóztak és jó csatát vívtak az örökös ellenfelükkel.
Kovács „Kopek” Levente azt is elmondta, hogy volt néhány technikai akadályuk, de minden alkalommal sikerült felülkerekedni:
– „A verseny nem volt kalandmentes, 3 apró probléma is fellépett, ami akár végzetes is lehetett volna, de a szervízparkban megoldottuk. Így a végén a második helyre hoztuk be az autót. Akár kicsit hihetetlennek tűnhet, de 2 futam után vezetjük a bajnokságot. A következő futamra három hét múlva Argesi környékén fog sor kerülni. Bizakodva megyünk mert a tavaly megnyertük ezt a versenyt!”
Hajrá_VSK_MVH!
