A férfi kosárlabdacsapatunk hazai pályán kezdte meg a felkészülési mérkőzések sorozatát.

Szurkolóink nagyon várták, hogy új formációban lássák a fiúkat, és a szabadságolások időszaka ellenére körülbelül 700-an voltak a Sportcsarnokban.

Az új vezetőedzőnk, Faragó Péter először láthatta játékosait egy mérkőzésen munka közben.

Bár a végeredmény számunkra kedvezőtlen volt, az utolsó dobás nálunk volt, amivel eldönthettük volna a mérkőzést.

CSM Marosvásárhely – CSM Corona Brassó 93-95 (21-28, 27-22, 24-23, 21-22)

Csapatunk pontszerzői: Martinic 21 (2×3), Sánta 18p + 8 lepattanó, Jeremic 17 (5×3), Reljic 11, Gajovic 9 (1×3), Borşa 8, Person 7 (1×3), Şolopa 2. Továbbá játszott Casale és Engi-Rosenfeld is.

Csapatunk edzője, Faragó Péter elégedett volt azzal, amit a pályán látott mindössze 5 nap közös edzés után, de máris van elképzelése arról, hogyan kellene kinéznie a csapatnak az ő irányítása alatt.

 

„Ma a végeredmény egyáltalán nem számított számomra, és ezt a fiúknak is elmondtam. Örömteli, hogy így is álltuk a sarat egy olyan csapattal szemben, amely előrébb jár a felkészülésben. Egyelőre nem vagyok elégedett a védekezés szintjével, de még csak az elején vagyunk. A támadás jól működött, de ott is sokat kell még dolgoznunk, gyorsabbnak kell lennünk. Ma már láttam néha a pályán azt, amit a csapatomtól várok, így jó úton járunk, de még rengeteg munka vár ránk.”

A következő felkészülési mérkőzés egy hét múlva lesz Ploiești-en.

Hajrá CSM TGM!

Share This