Kétszer is vezettünk a mérkőzés első felében, de a második félidőben nem találtunk be a hálóba…

Futsal Liga 1, 8. forduló:

Sepsi-SIC Sepsiszentgyörgy – Marosvásárhelyi VSK 5-2 (2-2)

Csapatunk gólszerzője: Raul Pogăcean 2x

Csapatunknak jó volt a lelkiállapota a dévai, utolsó másodperces győzelem után, de az előző hétvégén nem játszottunk, mivel a 7. fordulóbeli ellenfelünk, a United Galați épp a Bajnokok Ligájában szerepelt.

Annak ellenére, hogy Raul Pogăcean találataival kétszer is vezettünk, a házigazdák mindkét alkalommal egyenlíteni tudtak az első félidőben.

„Pogă” már az első percben szenzációs gólt szerzett, majd tíz perccel később kaptuk az első találatot. Nem kellett sok, hogy újra felébredjünk, és két perc múlva ismét Pogăcean szerzett gólt, amivel visszavette a vezetést. A házigazdák azonban mindössze két perccel később újra egyenlítettek.

Sajnos az első félidőben több nagy helyzetet kihagytunk, még egyedül a kapussal is, így a félidőre döntetlennel mentünk be, ami a házigazdáknak kedvezett.

A második félidőben edzőnk, Cosmin Gherman a győzelemért hajtott, vészkapussal játszott, de ez végül ellenünk fordult. Mi kihagytunk a helyzeteinket, a házigazdák pedig betaláltak az üres kapuba a félidő közepén, majd két perccel később újabb gólt szereztek egy ellentámadásból. Két perccel a vége előtt a házigazdák újra betaláltak, elvéve az utolsó reményeinket is.

A futsal szakosztály vezetőedzője, Cosmin Gherman elégedetlen volt csapatunk hozzáállásával, különösen a második félidőben:

– „Az első félidőben domináltunk, sok ziccert hagytunk ki a kapussal szemben, a második félidőben pedig a kapust is kivettük. Összességében a sepsiszentgyörgyi csapat jobban akarta a győzelmet, míg mi a második félidőben nagyon félénkek és kiszámíthatóak voltunk. Gratulálok a sepsiszentgyörgyi csapatnak, megérdemelten nyertek, mi pedig még sokat kell dolgozzunk!”

Fel a fejjel, fiúk!

Hajrá MVH VSK!

Share This