A harmadik helyen zárjuk a B konferenciát, de 4 győzelmet viszünk magunkkal!

A három eltiltott játékosunk, Martinic, Sánta és Engi nélkül, csapatunk megmutatta a csoport erősségét a NL első szakaszának utolsó fordulójában.

Ezúttal az amerikai Jakob Lowrance volt az, aki vállára vette a csapatot, a legjobb meccsét játszotta, mióta Marosvásárhelyre érkezett!

Lowrance 30 ponttal fejezte be a mérkőzést, 5-5 három-, illetve kétpontossal, mind az 5 büntetőjét értékesítette és 5 lepattanót gyűjtött, ami 33-as mutatót eredményezett!

Szép volt Jakob!

Végeredmény:

FC Argeș Pitesti – Marosvásárhelyi VSK 82-84 (27-19, 16-24, 19-16, 20-25)

Csapatunk pontszerzői: Lowrance 30 (5×3), Jeremic 13 (1×3), Person 13 (1×3), Gajovic 10, Borșa 5, Nistor 5 (1×3), Sólyom 5 (1×3), Bölöni 3 (1×3). Játszott még Paliciuc.

 

Csapatunk edzői számára egyszerű volt a képlet ha nyerünk, 4 győzelemmel és ugyanennyi vereséggel jutunk tovább, ha kikapunk, 3-5-tel maradunk a harmadik helyen.

Négy pontnál nagyobb győzelem esetén a konferencia második helyére léphettünk volna fel.

Végül nem lett második hely, de senki sem bosszankodik, hiszen sikerült nyernünk egy nagyon izgalmas végjátékban, ahol a végén a győzelmet az MVP, Jakob Lowrance triplája, Jeremic és Lowrance büntetői, valamint Sólyom Jevtovic labdalopásával párosuló tökéletes védekezése eredményezte.

Bár George Trif és Vlad Pora játékosai nem kezdték túl jól a mérkőzést (7-0 a házigazdáknak), Lowrance tripláival, valamint Jeremic, Gajovic és Borșa kosaraival gyorsan visszajöttünk a meccsbe.

A pitestiek 11 pontos előnyt alakítottak ki, de a félidőre sikerült átvennünk a vezetést, de két könnyű fault, egy támadásban és egy védekezésben, valamint az utolsó másodpercekben két elhibázott büntető miatt maradt döntetlen az állás. 43-43.

A második félidőben csapatunk amennyire tudott, mindig ott loholt a Pitesti nyakán, amely ezért nem tudott eltávolodni az eredményjelzőn.

Az utolsó felvonás felénél Jeremic technikai hiba után megítélt büntetőjével, valamint Lowrance két szabaddobásával ismét átvettük a vezetést.

A házigazdák ismét elhúztak 5 pontra, de összeszorított fogakkal tartottuk magunkat, többek között egy hárompontos után kisebb ficamot követően a pályára visszatérő Bölöni Tamás révén is.

A vége körömrágós volt, de a kritikus pillanatokban tökéletesen védekeztünk, és bár videózás után elvesztettük a labdabirtoklást, Sólyom ellopta a labdát Jevtovic elől, Jeremic pedig lezárta az meccset!

 

Trif George, csapatunk vezetőedzője a következőt nyilatkozta a mérkőzés után:

„Őrült meccs volt, amelyet szívvel-lélekkel nyertünk meg. Gratulálok a fiúknak, megmutatták a jellemüket, és soha nem tettek le arról, hogy higgyenek a győzelemben, annak ellenére, hogy szinte az egész meccsen hátrányban voltunk Mindenki, aki pályára lépett, az utolsó csepp energiájáig küzdött. Bár hiányos volt a keretünk és szenvedtünk a palánkok alatti csatában, sikerült kizökkentenünk a pitestieket a ritmusukból és megnyerni a meccset. Minél nehezebb, annál édesebb a győzelem!”

 

A bajnokság I. szakaszát a B konferencia harmadik helyén zárjuk, és az első Top10-es mérkőzésünket az A konferencia győztese, a címvédő U-BT Kolozsvár ellen játsszuk hazai pályán.

A mérkőzést a jövő hétvégén rendezik.

Szép volt srácok!

HAJRÁ MVH VSK!

 

Share This