(fotó: Kádár Csongor Krisztián)

A Trif George edzette csapat az utóbbi idők egyik legjobb meccsét játszotta.

Liga I, 18. ford

VSK Marosvásárhely  – CSM CSU 2 Nagyvárad 115 – 52 (31-15, 29-18, 25-8, 30-11)

A mérkőzés kezdete előtt közösen ünnepeltük meg a marosvásárhelyi Gladius U15-ös országos bajnokcsapatát!

A fiúk nagyon koncentráltan és motiváltan léptek pályára. A bajnokság az utolsó szakaszára fordult, még két nehéz mérkőzés van hátra az alapszakaszból, utána következik a zárótorna, ahol legalább három csapat küzd a Nemzeti Ligába való feljutást biztosító két helyért.

Trif George-nek sikerült motiválnia tanítványait, akik kicsit lassabban kezdtek, az első kosarat a csapatkapitány Sánta Szabolcs szerezte másfél perc után.

Öt perc után 10 pontos különbséget alakítottunk ki, ami a második negyedben 20-ra nőtt.

Martinic, Șolopa és Ross-Miller nagy kedvvel játszott, őket a „veteránok” Sánta és Borșa, valamint juniorjaink támogatták. Ezúttal Szilveszter Botond és Vlad Nistor kapott lényegesen több percet, a mindössze 15 éves fiatal, Trif Robert pedig a felnőttek között megszerezte első hárompontos kosarát.

Csapatunk pontszerzői: Șolopa 32 (4×3) + 9 lep, Martinic 22 (4×3), Sánta 21 + 14 lep + 7 ass + 3 sapka, Ross-Miller 17, Borșa 7 (1×3), Nistor 5 (1X3), Szilveszter 4, Trianta Robert 3 (1×3), Mureșan 2, Kiss 2, játszott még Engi-Rosenfeld, Mihnea Tălmăcean.

Trif George, a CSM edzője:

– „Elégedett vagyok a játékkal, a játékosok hozzáállásával. Arra kértem a fiúkat, hogy az ellenféltől függetlenül maradjanak koncentráltak, mert kemény meccsek következnek. Egyre jobb formába lenedülünk, szeretnénk a bajnokság végére és a döntőre csúcsformában lenni.”

A következő mérkőzésen a marosvásárhelyi VSK Bukarestben játszik a Laguna ellen, az alapszakasz utolsó fordulójában pedig április 16-án 18 órától a Stiința Bukarestet fogadjuk.

#Hajrá_VSK_MVH!

Share This