A teremlabdarúgás után ma bemutattuk klubunk új szakágát, a női kosárlabdát.

Csapatunk – az ifjúsági bajnokcsapatokra alapozva – közvetlenül a Nemzeti Ligában fog játszani.

A klub elnöke, Szászgáspár Barnabás a mai sajtótájékoztatón mutatta be a projektet:

– „Eljött az idő, hogy ezek a nagyon tehetséges lányok megtegyék a lépést az élvonalba. Természetesen ezt nem lehet egyik napról a másikra megtenni, de a tehetséges játékosainkat tapasztalt felnőttek fogják segíteni. A hosszú távú projektünk a folytonosságra épül. A fiatal lányok Pora Florina edző alatt érték el a legnagyobb sikereiket, így a szakvezetőt kérték fel, hogy szintén tegye meg a lépést az országos ligába.

Pora Florina hálás és örül, hogy részese lehet ennek a projektnek, és hogy folytathatja azt, amit az idők során felépített ezekkel a fiatal lányokkal, akik U13-ban, U14-ben és U15-ben bajnokok, U16-ban ezüstérmesek voltak.

Pora Florina nyilatkozata:

 

A stáb a következőkkel lesz teljes: Brustur Ionel másodedző, Kilyén Örs erőnléti edző, Makkai Ferenc masszőr, Kiss István versenyszervező.

Brustur Ionel segédedző hatalmas kihívásnak tartja a projektet, amelynek részese lehet:

 

A fiatalok közül Mărcuș Alexia tegnap este érkezett haza a gimnazisták világbajnokságról, ahol ezüstérmet szerzett a román válogatottal.

Nagyon izgatott, mert nagy lépés lesz ez a pályafutásában. Alexia úgy véli, hogy a női kosárlabda ugyanolyan izgalmas lehet, mint a férfi, és nincs is jobb pillanat, mint telt ház előtt meccset nyerni!

Mărcuş Alexia:

 

Ardelean Dora hatalmas tapasztalattal rendelkezik a sportágban, és mint mondta, azok az ifik , akikkel csapattárs lesz a Marosvásárhelyi VSK-ban, akkor születtek, amikor ő elkezdte az ifjúsági korosztályt …

Dora tagja a román felnőtt női válogatottnak, Konstancáról érkezik, de játszott már Szatmárnémetiben, Aradon, Brassóban, Temesváron stb.

Ez nem jelent visszalépést a pályafutásában, hiszen a versenykosárlabda utáni karrierjére is készülhet:

 

– „Meg kell tanulnunk visszaadni a fiatalabb generációnak azt, amit mi kaptunk ettől a sportágtól!”

 

Sólyom Sára viszont egyike lesz azoknak a tapasztalt játékosoknak, akiknek vinnie kell a hátán csapatot. Ő ezt nevetve értékelte:

” Alig 23 évesen a csapat egyik tapasztalt játékosa lettem! De vállalom ezt a felelősséget, örülök az edzőváltásnak, és alig várom, hogy elkezdődjön a bajnokság!”

 

 

A csapat augusztus 23-án állt össze, és készül az idényre, amely szeptember 23-án a Román Kupa első fordulójával kezdődik, amikor a Kézdivásárhelyi KSE-vel találkozunk.

Sok sikert lányok, sok sikert a technikai stábnak! 

HAJRÁ MVH VSK!

 

Share This