A Marosvásárhelyi Városi Sportklub Igazgató tanácsa és vezetősége az elmúlt napokban kielemezte a férfi csapatunk által elért eredményeket.

 

Újonc csapatként a fő cél az országos ligában való bennmaradás volt, amit a csapat sikeresen teljesített.

 

A bajnoki alsóházi rájátszást a minimális számú mérkőzéssel sikerült megnyertni, azaz az első fordulóban 3-0-ra a CSM Focșani ellen, az elődöntőben 2-0-ra a Petrolul Ploiești ellen, és a döntőben szintén 2-0-ra a CSM Târgu Jiu ellen.

 

A 2023-as évben csapatunk mind a 10 hazai pályán lejátszott mérkőzését megnyerte, a legtöbbet teltházzal, azaz a sportcsarnokot teljesen megtöltötték a klub és a játékosaink szurkolói.

 

Az Igazgatótanács és a Marosvásárhelyi VSK vezetősége továbbra is bízik a kosárlabdacsapat technikai stábjában, azaz George Trif – vezetőedzőben és Vlad Pora – másodedzőben, és úgy határoztak, hogy a következő szezonban is velük folytatják!

 

Gratulálunk Trif Georgenak, gratulálunk Pora Vladnak!

Az első fontos lépés után következik a következő idény játékoskeretének kialakítása, ahol szintén a folytonosságban reménykedünk!

Folytatjuk a marosvásárhelyi kosárlabda felfelé ívelését!

HAJRÁ MVH VSK!

Share This