Még ha vereséget szenvedtünk is a nagyon erős Konstanca csapatától, két játékosunk számára történelmi pillanat marad a 2023. november 16-i este: bemutatkozhattak az Országos Női Kosárlabda Ligában!
LNBF 4. forduló
Marosvásárhelyi VSK – CSM CSU Konstanca 61 – 82 (14-25, 18-21, 11-22, 18-14)
Pontszerzőink: Cortez 16 (5×3), Plăvițu 16 (4×3), Ardelean 12 (2×3), Bobar 8, Sólyom 4, Domokos 2, Iris Axintie 2, Ciciovan 1. játszottak még: Feises, Brefelean, Czimbalmos,
Jól kezdtük a mérkőzést, zsinórban 5 pontot szereztünk, de a vendégek nagyon gyorsan felzárkóztak. Az első 5 perc után 8-8 volt az állás, de elkezdtünk kapkodni támadásban, így a konstancai lányok el tudtak szakadni az eredményjelzőn.
Az előnyük a félidőre 14 pontra nőtt, és nem igazán akart csökkenni a meccs végéig.
A vendégek táborában lévő válogatott játékosok a végéig jól gazdálkodtak az előnnyel.
A mérkőzés azonban emlékezetes marad csapatunk két tagja számára, a mindössze 16 éves Iris Axintie és Maria Brefelean első alkalommal léphettek pályára a felnőttek között.
Iris egy gyönyörű kosarat is szerzett, ezzel megszerezve első pontjait a nagyok között.
Gratulálunk!
Íme, mit nyilatkozott csapatunk két juniorja:
Czimbalmos Tímea is értékelte a szezon eddigi részét: