Móréh Tamás íjászunk – bár tudatosan a 2028-as ötkarikás játékokra készül – megpróbálkozik kijutni Párizsba is.
A németországi Essenben rendezték az utolsó előtti kvalifikációs versenyt, ahol viszont fiatal sportolónk – saját bevallása szerint – nem szerepelt jól.
Móréh Tamás elég hamar kiesett a versenyből, de lesz még egy lehetősége megpróbálni megszerezni a párizsi jegyet, méghozzá Törökországban.
Essenben Európa bajnokság is volt.
Sportolónk ezen viszont sokkal jobban szerepelt, csökkent rajta a nyomás, de tudott a technikáján is javítani, mert volt lehetősége egy kicsit az edzővel rágyakorolni.
A párbajoknál sokkal jobban lőtt, mint azelőtt, de a kieséses szakaszban nem tudta legyőzni a német ellenfelét.
Az 57. helyre rangsorolták, ami azért csalódás volt Tamás számára.
A következő megméretés egy predeali belföldi kisverseny lesz.
Tamás ígéri, hogy most már elindult felfele, Predeálon sokkal jobb formában lesz és ez csak javulni fog.
Fel a fejjel Tamás!