Ma 18:15-tól játszuk a Nemzeti Liga I. szakaszának utolsó mérkőzését, Pitestien.

Ha sikerül 4 pontnál többel nyernünk (amennyivel itthon kikaptunk), akkor a 2. helyen végzünk a B konferenciában.

Ha kevesebb ponttal nyerünk, vagy elveszítjük a mérkőzést, akkor az I. fázist a harmadik helyen zárjuk, és 3 győzelmet viszünk magunkkal a II. szakaszba.

 

Három fontos játékos nélkül

 

Csapatunk Goran Martinic, Sánta Szabolcs, illetve Engi-Rosenfeld Dávid nélkül utazott Pitestire.

A három játékos a legutóbbi, Craiova elleni hazai mérkőzésen kapott kizáró jellegű személyi hibát, és a hazai szövetség szabályai szerint ez automatikusan egy mérkőzésre szóló eltiltást von maga után.

 

Sajnáljuk a Craiova mérkőzésen történteket

 

A Marosvásárhelyi Városi Sportklub vezetősége sajnálatát fejezi ki a mérkőzésen történtek miatt, és úgy véli, hogy ilyen gesztusoknak nincs helye egy sportcsarnokban.

Marosvásárhely mindig is harcolt, és ezután is küzdeni fog a sportban a fair playért, a pályán és azon kívül is.

Betartjuk a FRB szabályait, és várjuk a szövetség fegyelmi bizottságának döntését, de a klubvezetés is elemzi a Craiova elleni mérkőzésen történteket, és a bizottság határozata után majd meghozza saját belső döntéseit.

 

HAJRÁ MVH VSK!

Share This