Sportolóink az év utolsó versenyén, a Kolozsvár Ralin vettek részt.

 

Bár a Kovács Levente – Neumann Alexandru páros esélyesként kezdte az utolsó futamot, a Kolozsvári Ralit, végül nem sikerült behozniuk az első helyen az autót.

Hiába volt 10 pont előnyük az utolsó futam előtt, végül ez elenyészőnek bizonyult.

Számos, váratlan műszaki hiba – egyszer a váltó, aztán az elektronika meghibásodása – miatt csak a harmadik helyen fejezték be a versenyt, amely végül az országos összevetésben csak a második helyet eredményezte az I1-es kategóriában.

Kovácsék nem maradtak viszont bajnoki cím nélkül, ugyanis a hengerűrtartalom kategóriájában nem tudták őket letaszítani az első helyről.

 

               A Turzai család is országos bajnok!

 

A Turzai Dániel – Turzai Andreea alkotta párosunk viszont hozta az utóbbi időben megtalált formáját, és behozták a VSK autót az I2-es illetve a hengerűrtartalom kategóriában is a harmadik helyre.

Ez pedig a bajnoki címet jelentette számukra az I2B2-es kategóriában!

Jobb előjelek 2023-ra?

Befejeződött a 2022-es idény csapataink számára, amelyet sikeresnek könyvelt el Kovács „Kopek” Levente.

„Új lendülettel vágunk neki a jövő évnek, és ki tudja, talán még újdonságokat is láthatunk a technika terén…”

Gratulálunk a csapatainknak!

Hajrá MVH VSK!

Share This