Negyedik hellyel zártuk a Románia-kupát is!

Látszott a fejlődés a felnőtt bajnokságban is, de látszott most is a Románia kupán – mondta el honlapunknak Ispir Cristian (fotó) vezetőedző.

A hozzáállás is sokkal jobb volt, kevesebb gólt kaptunk, többet lőttünk, közelebb kerültünk az ellenfeleinkhez!

 „Próbálom megértetni a lányokkal, hogy merre haladunk, és ez az egyik legfontosabb dolog.”

Ha tovább szeretnénk fejlődni, közelebb kerülni az elithez, meg kell erősítenünk a csapatot. Legalább három minőségi játékosra lenne szükségünk, akik nem csak játékban, hanem mentalitásban is segítenek a mi fiataljainknak. Természetesen szeretnénk, ha az „elvándorolt” marosvásárhelyi minőségi játékosainkat sikerülne hazahozni, de ez még a jövő kérdése.

„A lányok kaptak egy rövid pihenőt, utána pedig újrakezdjük a felkészülést. Egyesek az U19-es válogatottal az Európa-bajnokságra készülnek, ahol Ispir Cristian a másodedző. Egyelőre nagyon nehéz a válogatott felkészülése, mert nagyon sokan most érettségiznek. Ennek ellenére a mieink itthon edzenek a tanulás és vizsgák mellett, lehet, hogy a nagyváradiak is ide jönnek.”

A nyári vakációt követően női vízilabda csapatunk elkezdi a következő szezont tervezni – kilátásban vannak nemzetközi és hazai tornák, de ezek még egyeztetés alatt állnak a klub és a város vezetésével, akiktől a megkapták a megfelelő támogatást a most zárult idényre – tette még hozzá a vezetőedzőnk.

Köszönjük a lányoknak, köszönjük az edzőknek az idei sikerélményeket!

Hajrá a következő szezonra! Jó munkát és jó pihenést!

Hajrá_VSK_MVH!

Share This