Elkezdődött Jakab Samu számára a fedettpályás idény
Atlétánk a nyári sérülése után két egymást követő hétvégén is rajthoz állt, előbb Bukarestben az RMA kupán, majd az országos bajnokság második szakszán.
Nem volt minden ennyire egyszerű Samu számára, hiszen decemberben előjött egy kisebb lábfájás, ami miatt szünetelnie kellett, januárban újra elkezdték az edzéseket viszont egy másik pontban kezdett fájni a lába ami megnehezítette a versenyfelkészülést (a verseny hetén csak szerdán kezdett el szaladni).
Az RMA kupa előtti péntek éjszaka belázasodott és a hasa is fájt, végül úgy döntött, hogy mégis elmegy versenyezni.
És milyen jól tette!
De mesélje el Samu, milyen volt a verseny:
Rá következő héten már az Ob II. fordulóján kellett teljesítenie
Nehézkesen mentek az edzések a betegség lappangása miatt, viszont amit csak tudott, Jakab Samu mind beeadott a siker érdekében.
Január 25-26-án sor került az országos bajnokság második fordulójára (Campionatul national- etapa II.).
Szombaton a 60 m-es előfutamokban 2. idővel került a döntőbe 7.10-es szaladással, majd a döntőbe szintén második lett viszont 7.05-öt futott, amely új egyéni csúcsot is jelentett számára.
Jakab Samu 60 méteres futama:
Másnap újabb egyéni rekord!
Ki tudta pihenni magát a 200 méterre, nagyon várta a napot hogy újra versenyezhessen és egy 22.55-ös idővel sikerült megnyernie az első helyet az U20-as kategóriában, ami ismét egy új egyéni rekordot jelent (1 hét alatt 0.41 másodpercet javított 200-on, ami soknak számít ezen a távon).
Jakab Samu 200 méteren:
Gratulálunk, Samu!