Három marosvásárhelyi lány és három marosvásárhelyi fiú generációjuk legjobbjai között.
Az U16-os női válogatottat Alexandriába hívták össze, ahová Mădălin Piperea edző marosvásárhelyi játékosokat is behívott: Șchiopu Tania, Mărcuș Alexia és Teglas Crina is elutazott a válogatottal.
Előbbi kettő a mi felnőtt csapatunkban is szerepelt a Nemzeti ligában.
Alexia 11 alkalommal játszott a felnőtt csapatban, átlagban közel 16 percet játszott meccsenként, 2,6 pontot, 1,8 lepattanót és 0,7 gólpasszt jegyzett.
Tania szintén 11 felnőtt mérkőzésen lépett pályára, átlagosan közel 14 percet játszott, 4,2 pont, 19, lepattanó és 0,5 gólpassz átlaggal.
Mindhárom játékos tagja a Gladius Muresul Marosvásárhely csapatának is, amely bronzérmes lett az U17-es Ob-n.
A fiúknál klubunk férfi Liga 1-es csapatának egyik alapemberét hívták be az U18-as válogatottba.
Kiss Roland Bukarestben csatlakozott csapattársaihoz a válogatottban, ahol május 3-ig lesz központosított felkészítőn.
A Liga 1-ben 21 mérkőzésen lépett pályára, ahol 26 perc 20 másodperc alatt 15,6 pontot, 3,8 lepattanót és 3,3 gólpasszt átlagolt 13,9-es hatékonysággal.
Ketten az U16-ban!
Ugyanakkor két tehetséges fiatalunk, Hadar Antony és Smeu David is meghívót kapott Románia kibővített U16-os válogatottjába, amely Ploieşti-en gyűlt össze egy központi edzésre szintén május 3-ig.
A két sportoló a Marosvásárhelyi VSK Liga 1-es csapata mellett a LPS csapatának is tagja.
Anthony 3 mérkőzésen lépett pályára a VSK2 színeiben a Liga 1-ben, David pedig 15 mérkőzésen, közel 15 játékperccel, 5,5 pontos és 1,7 asszisztos átlaggal.
Sok sikert a marosvásárhelyi sportolóknak!